Nyitray Nelli

mindfulness tanár

Főállásban egy multinacionális cégnél dolgozom orvostudományi vezetőként. Így a mindfulness kedvező hatásait saját tapasztalataim hitelesítik, nem csak az önismeret és a magánélet, de a munka és az üzleti élet területén is.

A mindfulness szemléletével először a kognitív viselkedésterápiás képzésen találkoztam. Ezt többéves saját gyakorlás követte, mely kíváncsi és minősítésmentes hozzáállásra tanított, ami a hétköznapi pillanatokat képes egyszeri és megismételhetetlen csodává alakítani. Az elfogadás és jelenlét a kapcsolataimat teljesen más szintre emelte. Az általa nyert figyelmi készségek nélkül talán képtelen is lennék elvégezni úgy és annyi mindent, amennyit magamra vállalok. És bizony sokakhoz hasonlóan én is megtapasztalhattam a jelenlét megtartó erejét igen nehéz, kritikus élethelyzetekben is. 

Ezekkel a saját tapasztalatokkal indíttatva szerettem volna a mindfulnessnek köszönhető átalakulást másokkal is megismertetni. 2014-2016 között végeztem el az Oxford Mindfulness Center MBCT (mindfulness alapú kognitív terápia), majd 2019-2020-ban a Mindful Academy MBSR (mindfulness alapú stresszcsökkentés) tanárképzését.

2016 óta vezetek magyar és angol nyelven mindfulness tanfolyamokat, workshopokat, magán, illetve munkahelyi csoportokat egyaránt. Tartok előadásokat és a magyar szaksajtóban (Psychiatric Times) jelentek meg mindfulness témában írt cikkeim.

Az Oxford Mindfulness Center oktatópartnereként küldetésemnek tekintem a mindfulness átadását szolgáló készségeim folyamatos fejlesztését. Követem a nemzetközi szakmai ajánlásokat és szerepelek a Magyarországon regisztrált MBCT tanárok listáján, a Mindfulness Szakmai Hálózatban és több nemzetközi tanári regiszterben is (ACCESS MBCT , East Coast Mindfulness, Mindful Directory) regisztrált tanár vagyok.

A fentieken túl az alábbi képzéseket végeztem el:

Az Oxford Mindfulness Center tanári továbbképzései 2020-21 között:

  • Teaching Mindfulness Online 
  • Teaching MBIs in the Time of Corona 
  • Finding Peace in a Franctic World 
  • MBCT for Life
  • Deepening and Sustaining Mindfulness for Life: Beyond the 8 Week Course 
  • Introduction to Buddhist Psychology
  • Inquiry in MBCT 
  • Mindful Movement
  • Working with Groups in MBIs
  • Mindfulness: Teaching in the Workplace Programme 

Egyéb tanárképzések:

  • Do-in (zen mozgásmeditáció) (Nemzetközi Shiatsu Iskola, 2015)
  • MindBE (gyermekek számára) (MindBE Education, 2019)
  • Mindfulness szupervizor (Bangor Egyetem, Center for Mindfulness Research, 2019)
  • Trauma-Sensitive Mindfulness (David Treleaven, 2019)
  • Train to Teach MBSR Live Online (East Coast Mindfulness, 2020)
  • Advanced Trauma-Sensitive Mindfulness (David Treleaven, 2020)
  • Inquiry Intensive (East Coast Mindfulness, 2020)
  • Learning to use the MBI:TAC (Mindfulness Network, 2021) 

 

Oldalam: https://mindfulnelly.hu  

Nelli meditációi a SlowTime-on:

 

Nézd meg a Nellivel készült podcastunkat!

 

 

Regisztráció

Regisztrálj ingyenesen vagy válts előfizetést!

SlowTime megújuló előfizetés

Az előfizetést bármikor visszamondhatod.

  •  
    Korlátlan hozzáférés több mint 110 meditációhoz 5 percestől a 30 percesig
  •  
    Relaxációs zenék - fókuszáláshoz és elalváshoz
  •  
    Háttér- és oktatóanyagok - hogy könnyebbé váljon a meditáció
  •  
    Nem tartalmazza a tréningeket
2 féle automatikusan megújuló előfizetés:

35 400 Ft /év

azaz 2 950 Ft havonta

5 900 Ft /hó

azaz 5 900 Ft havonta

Ingyenes hozzáférés
  • Ingyenes meditációk meghallgatása
  • Résztvétel regisztrációhoz kötött online eseményeinken
Online meditációs tréningek

Egyszeri vásárlással örökös hozzáférés.

  •  
    Saját tempódban végezhető, vezetett videós tréningek, bevezetővel, meditációval és mindennapi éberséggyakorlatokkal
  •  
    Stresszcsökkentés 13 kezdő meditációval
  •  
    Érzelmi intelligencia 9 középhaladó meditációval
  •  
    Ön-együttérzés 13 haladó meditációval

 


© SlowTime 2024
Hírlevél

© SlowTime 2024